Jelentős béremelés a hiányszakmákban
Bizonyos szakmák esetén a negyven, sőt az ötven százalékot is meghaladja a nettó bérek emelkedése a 2015-ben ajánlott bérek átlagához képest – derül ki a Profession.hu állásportál legfrissebb felméréséből. Az adatokból az is kiderül, melyek azok a munkakörök, ahol a munkaerőhiány miatt leginkább nőttek a nettó bérek az elmúlt évben. 2015 és 2017 között a fizikai és betanított munkából megduplázódott az álláshirdetések száma az...
Állásbörzét rendeznek a Szegedi Tudományegyetemen
Több mint hetven regionális és országos cég, hazai és multinacionális vállalkozás, valamint munkaerő-közvetítők részvételével rendeznek állásbörzét csütörtökön a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) – tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t. A Dél-Alföld legnagyobb álláskeresési fórumát felkészítő programok előzik meg. Az SZTE Karrier Iroda tanácsadói az érdeklődési körnek és személyiségnek leginkább...
660 ezer új munkahely jött létre 2009 óta
Összesen 3,75 millió embernek volt munkája 2009-ben, ez a szám mostanra 4,44 millióra nőtt, ami azt jelenti, hogy mintegy 660 ezer új munkahely jött létre az elmúlt években – mondta Csath Magdolna közgazdász szombat reggel az M1 aktuális csatornán. A szakértő szerint az új munkahelyek döntően az elsődleges munkaerőpiacon jött létre, vagyis vállalatoknál, cégeknél – írja az MTI. Hozzátette, hogy teljes foglalkoztatottság...
SzakmaBLOG.hu új bejegyzés: Ezt tanította meg nekem a Jóbarátok
A 90-es és a 2000-es évek egyik kultsorozata a Jóbarátok volt. Mint sokan mások, én is imádtam a sorozatot, és néhány hete elkezdtem újranézni a már kívülről fújt részeket. Most azonban más szemmel… A folytatásért kattints...
Megéri lojálisnak lenni a munkaadóhoz? Megdöbbentő adatok
Megéri-e sokáig ugyanannál a munkáltatónál dolgozni? Erre a kérdésre kereste a választ a Paylab Compensation Monitor 2018. január-februárban készült felmérésében, mely során 57729 munkavállalónak tett fel kérdéseket a munkavállalói lojalitással kapcsolatban. A válaszadók legnagyobb csoportja (39%) szerint 3 és 5 év között van az az időszak, amelyet érdemes ugyanazon a munkahelyen tölteni, a 25 és 34 évesek körében pedig még ennél is...
300 ezer forintos fizetés az áruházakban
Egyre több áruház kezdte ostromolni a 300 ezres fizetési határt a fizikai munkát végzők körében a legjobban hiányzó munkakörökben – írja a Blokkk.com. Az elmúlt időszakban több áruházlánc indította el online értékesítését és folytatja azok fejlesztését, egyebek mellett kiterjesztve az elérhetőségét az ország egyre több szegletére, bővítve a házhoz szállítások körét. Éppen ezért az áruházláncok egyre több – elsősorban online és...
Eurostat: a munkanélküli fiatalok fele elhagyná lakhelyét, ha máshol kapna munkát
Az Európai Unióban (EU) a 20 és 34 év közötti munkanélküliek mintegy fele elhagyná lakhelyét, ha máshol kapna munkát, miközben ugyanennyi nem szívesen költözne el egy új álláslehetőség kedvéért. Az adatok szerint a magyar munkanélküli fiatalok 55 százaléka nem költözne el lakóhelyéről munka miatt – közölte jelentésében az unió statisztikai hivatala kedden. Az Eurostat 2016-os adatokat összesítő felmérése szerint a mobilitásra...
Ez lehet a világ legjobb munkája
Valószínűleg nem sokan hallottak még a szerválkölyök-terapeutákról, akik azzal foglalkoznak, hogy terápiás és ismeretterjesztő céllal visznek barátságos, emberhez szoktatott szervál kölyköket idősekhez. A szervál egy ragadozó macskaféle, Afrikában él, képes 75 km/órával vagy akár három méter magasra ugrani. Több országban elterjedt már a vadállatok háziasítása, a szervált főleg az Egyesült Államokban tartják házi kedvencként....
A szakképzés hatékonyságát segítő program indul Veszprém megyében
A képzés hatékonyságát növelő programra nyert támogatást a Veszprémi Szakképzési Centrum. Az uniós támogatásból Veszprém megye nyolc oktatási intézménye részesül, a program 2020 nyarára valósul meg – közölte a projekt hétfői nyitórendezvényén a Veszprémi Szakképzési Centrum projektmenedzsere. Mézes József elmondta, hogy az 550 millió forintos uniós támogatásból megvalósuló fejlesztés célja, hogy 10 százalék alá csökkenjen a...
Ezek a legelnőiesedettebb szakmák
Az Európai Unió területén a bébiszittelésben, az idős-és betegápolásban, az oktatásban, az egészségügyben, sőt a takarításban is a nők dominálnak. Az Eurostat közzétette, hogy az EU 20 legnépszerűbb szakmájában hogyan alakult a férfi-női arány 2016-ban. Ez a 20 foglalkozás egyébként a foglalkoztatottak háromnegyedét lefedi. A kutatás szerint a gondozói foglalkozás (bébiszitter, házi gondozó) a legelnőiesedettebb szakma, a dolgozók 89...


Szakképzés, felnőttképzés, tanfolyamok, szakmák, közoktatás hírei egy helyen.




