Átadták a Szegedi Tudós Akadémia képzési központját
A biológiai kutatások alapjaival ismerkedhetnek meg a Szegedi Tudósakadémia (SZTA) programjában résztvevő gimnazisták a szervezet új országos középiskolai képzési központjában, amelyet pénteken adtak át a Tisza-parti városban. Hegyi Péter, az SZTA programigazgatója elmondta, a nemzetközileg is egyedülálló oktatási és tehetséggondozó kezdeményezés célja kiválasztani és képezni azokat a fiatal tehetségeket, akik tovább erősíthetik...
Programozható robotot kapott a kiskunfélegyházi térség 38 iskolája
Alpha 1 PRO típusú programozható robotot kapott a kiskunfélegyházi térség 38 általános és középiskolája. Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, a térség fideszes országgyűlési képviselője, a robotok beszerzésének kezdeményezője az eszközök csütörtöki kiskunfélegyházi átadásán úgy fogalmazott: az ismeretek nélküli ember kiszolgáltatott. Éppen ezért mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a körülöttünk és velünk élő fiatalok...
Tudományos élményközpont létesül Székesfehérváron
Tudományos élményközpont létesül 436 millió forintból Székesfehérváron, amelynek célja a fiatalok természettudományos érdeklődésének felkeltése, tudásuk elmélyítése. A Fehérvári Civil Központban tartott hétfői sajtóbejáráson Zugor Zsuzsanna, a projektet megvalósító Echo Innovációs Műhely elnöke közölte, hogy a 300 négyzetméteres élményközpontnak otthont adó épületrészt 165 millió forintból, 120 millió forintos uniós támogatással...
Pályázat indul képzőközpont létesítésére a közlekedési ágazatban
Hárommilliárd forintos keretösszeggel megjelent az Ágazati Képző Központ kialakítása a közlekedési ágazatban című kiemelt pályázati felhívás a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (GINOP) keretében – jelentette be Rákossy Balázs európai uniós források felhasználásáért felelős államtitkár csütörtökön. Az MTI tájékoztatására ismertette: a program a gazdálkodó szervezetek képzési igényeinek megfelelő ágazati...
Tanítsunk Magyarországért! program indul
Tanítsunk Magyarországért! elnevezéssel a társadalmi felzárkózást és érzékenyítést célzó program indul – jelentette be György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára szerdán Budapesten. A programot a december 5-i Önkéntesek Világnapja alkalmából az ITM és az Emberi Erőforrások Minisztériuma hívta életre a Klebelsberg Központ és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája közreműködésével....
Középiskolai felvételik – Péntekig lehet jelentkezni a központi írásbelikre
Péntekig jelentkezhetnek a központi középiskolai írásbelire az általános iskolás diákok – közölte az Oktatási Hivatal az MTI-vel. A kérelmet abba az iskolába kell benyújtaniuk, amelyikben a vizsgát meg akarják írni. A középfokú iskolák már korábban közzétették felvételi tájékoztatóikat, amelyekben meghatározták, milyen tanulmányi területeket indítanak a 2019/2020-as tanévben. Megjelölték azt is, hogy – az adott jogszabályi...
Ösztöndíjprogramot hirdet a Design Terminál a nők munkavállalásáért
Ösztöndíjprogramot indít a Design Terminál nők, kismamák számára az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) támogatásával. Az innovációs ügynökség közleménye szerint a tavasztól induló támogatás erősíti a vállalkozói szemléletet, segíti a nők vállalkozásait és a kisgyermeket nevelő anyák visszatérését a munkaerőpiacra. A pályázók térítésmentesen vehetnek részt a 3 hónapos, intenzív vállalkozásfejlesztésen, a program ideje alatt...
A felújítási munkákat is késleltetheti a munkaerőhiány
A családi házak tervezett szigetelését akár egy évvel is késleltetheti az építőipari munkaerőhiány a szigetelőanyagokat gyártó Knauf Insulation szerint. A vállalat közleményében kifejtette: a tavalyinál alig több, mintegy 25-30 ezer családi házat újítanak fel idén, ugyanakkor az átadott újépítésű ingatlanok száma az év végére megduplázódik, ami elvonja a kapacitást és a jó szakembereket a felújításoktól. A Knauf Insulation adatai...
CEU: Bécsben indulnak el az amerikai akkreditációjú programok 2019-ben
A CEU (Central-European University) minden amerikai akkreditációjú programját Bécsben indítja el 2019 szeptemberében – közölte az egyetem hétfőn az MTI-vel. Közleményükben azt írták: döntésüket azért most hozzák nyilvánosságra, hogy időben tudjanak hallgatókat toborozni a következő tanévre. Kiemelték: az elmúlt 20 hónapban a CEU mindent megtett, hogy megfeleljen a magyar törvényeknek, felsőoktatási képzést indítottak az Egyesült...
Együttműködési megállapodást kötött az Óbudai Egyetem és a Siemens
Duális képzés kialakításáról kötött megállapodást a Siemens Zrt. és az Óbudai Egyetem Budapesten. Az Óbudai Egyetemen a cég gyakorlati oktatása az idei egyetemi szemeszter második félévében, vagyis 2019 elején indul villamosmérnöki alapképzésben – közölte Dale A. Martin, a Siemens magyarországi vállalatának vezetője. A megállapodás aláírásán a Siemens Zrt. elnök-vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy a jövő munkaerőpiaci kihívásaira...


Szakképzés, felnőttképzés, tanfolyamok, szakmák, közoktatás hírei egy helyen.




