Július elsejétől a cseden, gyeden és gyesen lévő anyák is igénybe vehetik a nyelvvizsga-, a KRESZ-tanfolyam- és a KRESZ-vizsgadíj visszatérítésének lehetőségét – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Novák Katalin azt mondta, a Magyar Közlönyben szerda éjjel megjelent rendelet célja, hogy segítse az édesanyák későbbi elhelyezkedését, a koronavírus-járvány miatti nehezebb gazdasági helyzetben ugyanis fontos, hogy jobb esélyük legyen a kisgyermeket nevelőknek a munkaerőpiacon.
Arról is döntöttek már korábban, hogy aki a veszélyhelyzet ideje alatt betölti a KRESZ-tanfolyam és -vizsga 20 éves, valamint a nyelvvizsga 35 éves igénylési korhatárát, az a veszélyhelyzet megszűnése után hat hónapig még élhet a lehetőséggel – tette hozzá.
Forrás: MTI