2020-ban minden eddiginél keresettebb szakma lesz a társasházkezelő
A jövőre életbe lépő szigorú törvényi változások miatt nem érdemes a szükséges szakmai tudás nélkül társasházkezelőnek állni, a közös képviselők többsége jelenleg mégis mindenfajta szakmai előképzettség nélkül végzi munkáját. 2020-ban minden eddiginél keresettebb szakma lesz a társasházkezelő. Azoknál a kisebb társasházaknál, ahol a közös képviselői feladatokat eddig valamelyik lakó látta el, a törvénymódosítás értelmében új...
Változik a szakképzés – az Országgyűlés elfogadta a kiegészítő jogszabály-módosításokat
Az Országgyűlés kedden elfogadta azokat a kiegészítő jogszabály-módosításokat, amelyekkel teljes körűvé válnak az új szakképzés törvényi keretfeltételei – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium az MTI-vel. Közölték: az ágazati törvénymódosítások értelmében a következő tanévtől átalakul a szakképzés intézményi szerkezete. A szakképző intézményeknek két típusa lesz: a technikum és a szakképző iskola. Az ötéves...
A PDSZ az Emmi vezetőjéhez fordul a tanárok biztonsága érdekében
A csütörtöki győri tanárkéselés után ismét az emberi erőforrások miniszteréhez fordul a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ), kérve, hogy a tárca tűzze napirendre a közfeladatot ellátó személyek biztonságának kérdését, a köznevelési államtitkárság pedig külön foglalkozzon a pedagógusokat érő agresszió speciális körülményeivel – közölte a szakszervezet pénteken az MTI-vel. Csütörtökön a Győri Szakképzési Centrum Jedlik...
Letartóztatták a tanárára késsel támadó diákot
A bíróság szombaton elrendelte annak a diáknak a letartóztatását, aki a gyanú szerint a napokban egy győri szakközépiskolában késsel támadt a tanárára. A Győri Törvényszék az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, hogy a legsúlyosabb – a személyi szabadság elvonásával járó – kényszerintézkedést azért rendelték el, mert a bíróság szerint fennáll a szökés, elrejtőzés, valamint az eljárás nehezítésének veszélye, a tanúk...
Átalakul az OKJ, eltűnnek a legnépszerűbb szakmák is
A népszerű pénzügyi képzések zöme és más keresett szakmák sem lesznek többé elérhetőek a megszokott formában az új Országos Képzési Jegyzékben. A 2020 szeptemberében életbe lépő Országos Képzési Jegyzék (OKJ) ugyanis az eddiginél jóval kevesebb képzést tartalmaz, és azok nagy részét is csak iskolai rendszerű képzésben lehet majd megszerezni. A Centrum Oktatóközpont friss felmérése szerint a pénzügyi és a gépkezelő képzésekre van a...
Késelés történt egy győri iskolában
Késelés történt egy győri iskolában: egy diák többször megszúrt egy tanárnőt csütörtök délben. A rendőrség az ügyben emberölési kísérlet gyanúja miatt indított nyomozást. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) azt közölte, hogy kész minden támogatást megadni a tanárnőnek és az érintett szakképzési intézménynek. Az M1-nek a diák osztálytársai azt nyilatkozták, hogy a késelő lobbanékony természetű. Tóth Gabriella, a...
Péntekig lehet jelentkezni a középfokú felvételi központi írásbeli vizsgáira
Péntekig lehet jelentkezni a középfokú felvételi központi írásbeli vizsgáira – közölte az Oktatási Hivatal az MTI-vel. A jelentkezést abba a középiskolába kell benyújtani, amelyikben a vizsgát meg kívánja írni a diák. Emlékeztettek, hogy a középfokú iskolák már korábban közzétették felvételi tájékoztatójukat, amelyben meghatározták, milyen tanulmányi területeket indítanak a 2020/2021-es tanévben. Megjelölték azt is, hogy –...
Milyen szakmákat lehet érettségivel tanulni?
A 2020. szeptember 1-jétől hatályos Országos Képzési Jegyzék (OKJ) értelmében radikálisan lecsökken azoknak a szakmáknak a száma, amelyeket a felnőttoktatás keretében iskolarendszeren kívüli, vagyis tanfolyami formában lehet tanulni. Az érettségire épülő szakmákat például csak iskolai rendszerű képzésben, nappali vagy esti tagozaton lehet majd megszerezni. A Centrum Oktatóközpont összegyűjtötte a legfontosabb tudnivalókat. A jelenleg...
Pedagógusdemonstráció lesz november 30-án Budapesten
„A gyermekek jövője érdekében” demonstrációt tart november 30-án Budapesten a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ), több, az oktatás területén érdekképviseletet ellátó szervezet támogatásával – jelentette be a PSZ elnöke pénteken a fővárosban, sajtótájékoztatón. A demonstrációról azután döntöttek, hogy a szakszervezetnek és a kormánynak a pedagógusok béremeléséről és a munkaterhek csökkentéséről folytatott tárgyalásai a...
Szakmatanulás egyetem vagy főiskola után – Ezek a legfontosabb tudnivalók
A diplomások számára az OKJ-s képzések ingyenes iskolai rendszerű vagy térítéses iskolarendszeren kívüli formában is elvégezhetőek, jövő szeptembertől ugyanakkor jelentősen átalakul a szakmatanulás rendszere. A Centrum Oktatóközpont összegyűjtötte a legfontosabb információkat és változásokat. Az iskolai rendszerű képzésekért most és jövő szeptembertől sem kell fizetni, az első két képesítés megszerzése ingyenes azoknak is, akiknek már...

Szakképzés, felnőttképzés, tanfolyamok, szakmák, közoktatás hírei egy helyen.




