Megbüntették a diáktüntetés résztvevőit, de 2 millió forint gyűlt össze a bírságra
50 ezer forintos bírságot kapott a február 23-i diáktüntetés néhány résztvevője, akik a demonstráció hivatalos lezárása után még vonultak az utcákon és folytatták a tüntetést. A bíráságot KRESZ gyalogosok közlekedésére vonatkozó szabályának megsértése miatt szabták ki. A diákok mellett Képszerkesztőség nevű fotóügynökség két munkatársát is megbüntették, március 15-én pedig a munkájukat végző újságírókat is igazoltattak a rendőrök....
A szakképzés hatékonyságát segítő program indul Veszprém megyében
A képzés hatékonyságát növelő programra nyert támogatást a Veszprémi Szakképzési Centrum. Az uniós támogatásból Veszprém megye nyolc oktatási intézménye részesül, a program 2020 nyarára valósul meg – közölte a projekt hétfői nyitórendezvényén a Veszprémi Szakképzési Centrum projektmenedzsere. Mézes József elmondta, hogy az 550 millió forintos uniós támogatásból megvalósuló fejlesztés célja, hogy 10 százalék alá csökkenjen a...
Emmi: a tavaszi szünetben is ingyen kaphatnak meleg ételt a rászoruló gyermekek
A tavaszi szünetben is igényelhetik a rászoruló gyermekek szülei az ingyenes étkeztetést, így akár 208 ezer fiatal kaphat meleg ebédet – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkársága hétfőn az MTI-vel. Nem csak a nyári, hanem mind a négy iskolai szünetben kérhetik a rászoruló gyermekek szülei az ingyenes étkeztetést. A szülőknek, ha élni akarnak a...
Ezek a legelnőiesedettebb szakmák
Az Európai Unió területén a bébiszittelésben, az idős-és betegápolásban, az oktatásban, az egészségügyben, sőt a takarításban is a nők dominálnak. Az Eurostat közzétette, hogy az EU 20 legnépszerűbb szakmájában hogyan alakult a férfi-női arány 2016-ban. Ez a 20 foglalkozás egyébként a foglalkoztatottak háromnegyedét lefedi. A kutatás szerint a gondozói foglalkozás (bébiszitter, házi gondozó) a legelnőiesedettebb szakma, a dolgozók 89...
Szél: anyagi biztonságra és megfelelő oktatásra van szükség
Anyagi biztonságot és megfelelő oktatást ígért az LMP miniszterelnök-jelöltje pártja csütörtöki „jövőértékelő” rendezvényén Budapesten, és a legaktuálisabb feladatnak a kivándorlás megállítását nevezte. Szél Bernadett szerint a jelenlegi kormány feléli a jövőt – írja az MTI. „A kormány nem foglalkozik a fiatalokkal, letett róluk.” Szél Bernadett Bírálta a kormányfőt azért is, mert a március 15-ei ünnepi beszédében akkor...
A rendőrségtől kapott levelet a diáktüntetés több résztvevője
Több, február 23-ai diáktüntetésen részt vevő tizenéves is levelet kapott az V. kerületi Rendőrkapitányságtól, mely szerint szabálysértési ügyben szeretnék meghallgatni őket – írja a 444.hu. A 444 leközölt egy rendőrségi iratot is, melyet egy 16 éves diák kapott, akit több társával együtt igazoltattak rendőrök a demonstrációt követően. A tinédzser édesanyja elmondta a lapnak, hogy lánya és barátai a rendezvényt követően az úttesten...
Aggasztó adatok! 80 ezer gyerek eshet ki idő előtt az oktatásból
Az Oktatási Hivatal legutóbbi kutatása szerint a közoktatásban tanulók 11 százalékát – 82 ezer gyermeket – fenyegeti a lemorzsolódás veszélye az iskolákban – írja a G7. Arányaiban a legtöbb tanulót Nógrádban fenyegeti a korai iskolaelhagyás, ahol 19 százalékuk érintett, míg a legkevesebbet Budapesten, ahol 7 százalékuk veszélyeztetett. Lemorzsolódás azt a diákot fenyegeti, akinek a tanulmányi átlaga az adott félévben nem érte el a...
Középiskolások számára fejlesztett applikációt a Magyar Államkincstár
A pénzügyi ismeretek elsajátítása, a pénzügyi tudatosság erősítése fontos a fiatalok körében, ezért a Magyar Államkincstár olyan applikációt fejlesztett ki középiskolások számára, amellyel könnyen elsajátíthatják az állampapírok jellegzetességeit, az állami pénzügyekben betöltött szerepüket –mondta Varga Mihály hétfőn Budapesten. A nemzetgazdasági miniszter a JátéKincstár telefonos applikációt mutatta be Mészáros Józseffel, a Magyar...
Balog Zoltán: 2,5 milliárd jut idén iskolai hangszerbeszerzésre
A hangszercsere-programban 2018-ban 2,5 milliárd forintot fordítanak arra, hogy a magyar iskolákban olyan hangszereket tudjanak beszerezni, amelyek javítják a zenei képzés minőségét. Erről Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere beszélt hétfőn a Zeneakadémián egy szakmai konferencián – írja az MTI. „Szeretnénk, ha jövőre folytatódna a Kodály-program, hogy valóban minőségi javulást tudjunk elérni az iskolai hangszerállományban....
Holnap verssel is fizethetsz a kávédért
Március 21-én ismét meghirdetik a Fizess Verssel eseményt, amelynek köszönhetően több helyszínen kiválthatod a rendelt kávédat egy verssel vagy idézettel. A Költészet Világnapja alkalmából a Julius Meinl szervezésében idén is több kávézó csatlakozott ahhoz a hagyományhoz, hogy egy teljes napig minden idézet (legyen az ismert, vagy saját) kávéházi fizetőeszközzé váljon, így kávénkat kifizethetjük egy ismert vagy akár általunk írt...

Szakképzés, felnőttképzés, tanfolyamok, szakmák, közoktatás hírei egy helyen.




