Itt a vége – megindult az utolsó roham az OKJ képzésekért
Továbbra is hatalmas az igény a rugalmasabb időbeosztású, tanfolyami rendszerben induló képzések iránt, de a felnőttképzők már csak decembert 31-ig indíthatnak OKJ-s képzéseket. A fokozott érdeklődésre való tekintettel a felnőttképzők több őszi csoportot is indítanak a tanulni vágyóknak. A TanfolyamOKJ.hu OKJ képzéseket közvetítő portál adatai szerint jelentősen megnőtt a jelentkezők száma az idén induló, rövidebb idő alatt...
Az SZFE hallgatóinak többsége támogatja a blokádot
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) Fő utcai épülete előtt tartott sajtótájékoztatón ismertették követeléseiket csütörtökön a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) hallgatói, akik közölték: egy friss felmérés szerint az intézmény diákságának többsége továbbra is támogatja az SZFE épületeinek blokádját. Az SZFE Hallgatói Önkormányzata (SZFE HÖK) által a napokban készített kérdőívet a 353 aktív nappali tagozatos diákból...
A PSZ ingyenes tesztelést, a veszélyeztetett pedagógusoknak távoktatást követel
A veszélyeztetett pedagógusoknak távoktatást, ingyenes tesztelést a járványügyi szakemberek által meghatározott időközönként, és a fertőzötteknek 100 százalékos táppénzt sürget a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ). Csütörtöki, az MTI-hez eljuttatott közleményükben az érdekvédők azt írták, az őszi szünet után az általános iskolák felső tagozatán és a középiskolákban hibrid oktatás bevezetésére van szükség. Követeléseik között –...
Pályakezdő festőművészek pályázhatnak a Barcsay-díjra
Október 31-ig jelentkezhetnek fiatal pályakezdő festőművészek a Barcsay-díjra – közölte a Barcsay Jenő Képzőművészeti Alapítvány az MTI-vel. A pályázaton magyar ajkú, felsőfokú tanulmányaikat már befejezett, valamint mérvadó szakmai szervezeti tagsággal rendelkező pályakezdő festőművészek vehetnek részt, akik 2020. december 31-ig még nem töltik be 35. életévüket – írja a közlemény. A pályázatra stílusmegkötések nélkül...
Visszautasítják az új vezetés ajánlatát és fenntartják a blokádot az SZFE hallgatói
Fenntartják a blokádot a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatói, akik az újonnan kinevezett vezetőség ajánlatát ultimátumnak tekintik és visszautasítják. A hallgatók képviselői hétfői budapesti sajtótájékoztatójukon elmondták: az egyetemi autonómia feltételei rögzítve vannak a nemzeti felsőoktatási törvényben, nem képezhetik semmilyen egyeztetés részét. Kiemelték: az egyetemi dolgozók sztrájkjának harmadik napjában a tanulmányi...
Szeptemberben a távmunkában dolgozók fele budapesti vagy Pest megyei székhelyű cégnél dolgozott
Szeptemberben a távmunkában dolgozók fele budapesti vagy Pest megyei cégnél dolgozott a GKI Gazdaságkutató Zrt. legfrissebb felmérése szerint. A reprezentatív kutatásban 820 cég vett részt, a felmérés nem terjedt ki a multinacionális nagyvállalatokra. A távmunkások aránya Budapesten és Pest megyében a legnagyobb, 6 százalék, de szintén magas Hajdú-Bihar megyében (5,4 százalék). Nagyon alacsony az arányuk ugyanakkor Somogy, Békés,...
Idén már a tanító alapképzési szakon tanulók is pályázhatnak a Klebelsberg Ösztöndíj Programba
Idén már a tanító alapképzési szakon tanulók is pályázhatnak a Klebelsberg Ösztöndíj Programba – közölte Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti és stratégiai államtitkára az MTI-vel. A jelentkezéseket október 19-ig lehet benyújtani. Az államtitkár a szaktárca közleménye szerint kifejtette, hogy az osztatlan tanárképzésben, gyógypedagógia, illetve tanító alapképzési szakon tanuló hallgatók október...
Már több mint százezren vehették át diplomájukat nyelvvizsga nélkül is
Szeptember végéig több mint százezer egykori és jelenlegi hallgató kapta kézhez nyelvvizsga nélkül oklevelét a felsőoktatási intézményektől – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium az MTI-vel. A minisztérium közleményében felidézte: akik 2020. augusztus 31-ig záróvizsgát tettek vagy tesznek, nyelvvizsga nélkül is átvehetik diplomájukat. Kifejtették: a rendelkezés a finanszírozási formától függetlenül a doktori...
Elfoglalták a Szentkirályi utcai épületet is az SZFE diákjai
Elfoglalták a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) filmes képzésnek helyet adó Szentkirályi utcai épületet is az intézmény diákjai. A hallgatók csütörtöki sajtótájékoztatóján elhangzott: szerda este értesültek arról, hogy az egyetemet fenntartó Színház- és Filmművészetért Alapítvány kuratóriuma nyílt pályázat kiírása nélkül bízott meg két rektorhelyettest, akik a friss módosítások értelmében az intézetvezetői feladatokat is...
Mi a különbség a tintasugaras és a lézernyomtató között?
A karantén alatt, de azóta is sokan kényszerültek otthonról dolgozni. Van, aki szerencsének, mások átoknak élik meg ezt a helyzetet. Az bizonyos, hogy számtalan támogató és ellene szóló érvet is fel lehet hozni – a mérleg nyelvét az adott munkakultúra, illetve a munkavállalói attitűd döntik el. De akárhogy is alakul, sokan kénytelenek felújítani az otthoni office-ukat. Ha már új eszközök kerülnek a lakásba, érdemes olyat...

Szakképzés, felnőttképzés, tanfolyamok, szakmák, közoktatás hírei egy helyen.




